Angela Bekesi (Hungary)
| Biokémikusként dolgozom a Magyar Tudományos Akadámia Enzimológiai Intézetében. Nemrégiben elkészült doktori dolgozatom a DNS-ben megjelenö uracilról szól. | |
Genetikai programunk hordozója a DNS egy négybetűs ABC-vel íródott szövegként is felfogható. A négy betű a timin, adenin, citozin, guanin, de van egy ötödik is, ami a timinnel azonos jelentésű, mégsem fordul elő a DNS-ben, ez az uracil. Ha mégis uracil kerül a DNS-be, akkor hibaként értelmeződik, és a sejt megfelelő DNS-javító rendszere kijavítja. Ha sok uracil kerül be, akkor a rendszer túlpörög, így kiváltja a sejt programozott öngyilkosságát. Ez a terület különösen fontos a rákgyógyászat szempontjából, ugyanis uracilt juttatva a rákos sejtek DNS-ébe előidézhetjük azok programozott halálát. Mostanában derült fény arra, hogy bizonyos körülmények közt valamennyi uracil mégis előfordulhat a DNS-ben, ilyenkor valamiféle jel-szereppel bír az adott élettani folyamatban. Többek közt a rovarok teljes átalakulásában is feltételezik az uracilos DNS szerepét, az én munkám is ehhez a területhez kapcsolódik. Muslicákban én azonosítottam először azt a teljesen új fehérjét (senki nem ismerte előtte!), ami ezt az uracil-jelet felismeri. Ez a fehérje indíthatja el a lárvaszövetek programozott öngyilkosságát, ami szükséges ahhoz, hogy a bábból a kifejlett rovar bújhasson elő. Ez a fehérje olyan tulajdonságú, hogy sokféle jövőbeli alkalmazása lehetséges a rákterápiától kezdve, a molekuláris biológiai technikákon át, az olyan kártékony rovarok elleni küzdelemig, mint a maláriát terjesztő szúnyogok.
Angela Bekesi |
|
Hogy lettem kutató? Igazából nem is én választottam a tudományt, hanem a tudomány választott engem, és nem ereszt. Amikor kicsi gyerek voltam, arról álmodoztam, hogy híres tudós leszek, és megváltom a fél világot. Később felmértem a „reális” lehetőségeket, és úgy döntöttem, tanár leszek, mert ez az egyik leghasznosabb foglalkozás. A kedvenc tárgyaim a kémia, a matematika és a rajz voltak, és aktív tagja voltam egy katolikus ifjúsági közösségnek is. Végül kémia és hittan szakos középiskolai tanári diplomát szereztem. Azonban a témavezetőm hívott, hogy végezzek nála doktori munkát, és azt gondoltam: Miért ne? Szóval a gyerekkori álmom fele valóra vált. Most az életem olyan, mint egy igazi akciófilm, sosem unatkozom. A kísérletek tervezése, kivitelezése, aztán a magyarázatok, hogy mi miért és miért nem… valódi detektív munkát jelentenek, vagy egy izgalmas rejtvényfejtéshez hasonlítanak. Az élet kémiai alapjainak bonyolultságát szemlélve megérezhetek valamit a Transzcendensből, ami újra és újra felemelő érzés. Emellett hiszem, hogy az eredményeim valóban hasznosíthatók lesznek.
Kutatóként sokat dolgozom, de a munkám egyben a legkedvesebb hobbim is. Lehetőségem van sokat utazni, érdekes embereket megismerni, és a kollegákkal is sok közös programot szervezünk (Mikulás, túrázás, intézeti ping-pong bajnokság). Egy kutatói pálya sokkal nagyobb szabadságot enged, sokkal inkább családbarát, mint a legtöbb munkahely (pl. hivatal, gyár). Ennek előnyeit élvezzük mi is férjemmel és két kisfiammal. Már a fiúk is elkezdtek ismerkedni a tudománnyal, a nagyobbik (3 éves) ügyesen pipettázik és a muslicákkal ("bogarak") is foglalkozott már.
A tudomány mellett vannak más hobbijaim is, szeretek ikont festeni, szőni, biciklizni, túrázni, és a fiaimmal játszani. Sok barátunk van, akikkel gyakran találkozunk, és sok közös programot szervezünk. Azt hiszem igazán boldog és elégedett vagyok, nem szeretnék más lenni. Azt gondolom, hasonló pálya bárki előtt nyitva áll, csak rajta!
Schools:
Fazekas Mihály G. School Budapest
Vörösmarty Mihály G. School Érd
Nagy Lajos Cistercian G.
School Pécs
Arany János G. School Százhalombatta
Kodaly Zoltan High-School Pécs
Janus Panonius High School, Pécs





